Manapság a társadalom kiemelt figyelmet fordít és emelt támogatást nyújt a csonka családoknak. Ma már nem számít se különlegesnek, se szégyennek, ha egy nő házasságon kívül szül gyermeket.
Nem volt ez mindig így. A kora újkorban, a 18-19. századokban az olyan gyerekeket, akik nem törvényes kapcsolatba születtek bele, törvénytelennek nevezték. Bár a régi anyakönyvek arról tanúskodnak, hogy nem volt ritka, amikor lányanya, vagy özvegyasszony hozott világra gyereket, az ilyen szégyennek számított.
Az egyházi szabályok szerint az ilyen gyerekeket törvénytelennek nevezték, de az anyakönyvekben gyakran fattyúnak írták. Lehet, hogy csupán én tapasztaltam így, de ezek a gyerekek ritkán érték meg a felnőttkort. A szociológusok még a 20. század elején is ismerték azt a jelenséget, hogy a megesett és törvénytelen gyereket világra hozó cselédek vidékre, egy erre „szakosodott” asszonyhoz adták újszülöttüket „nevelésre”, ahol aztán azok hamar meghaltak.
A kissomlyói evangélikus anyakönyvben Hrabovszky György lelkész idején volt szokás, hogy a törvénytelen gyerekek keresztnevét fejtetőn írták be a keresztelési anyakönyvbe. Hrabovszky 1804 elején Várpalotára ment Kissomlyóról, ahol a szokást folytatta. Én máshol ilyen megoldással nem találkoztam, azt gondolom tehát, hogy ez Hrabovszky „találmánya” lehetett.
Mindenesetre ma ez a bejegyzési forma bizarrnak és visszatetszőnek tűnik, de ne feledjük, kétszázegynéhány éve még más szokások és erkölcsi szabályok szerint éltek.
Hrabovszky védelmére azért az meg kell jegyezni, hogy lelkészi szolgálata során különös gondot fordított az elárvult gyerekek sorsa iránt. Kissomlyón és Várpalotán is árvaházat alapított, ahol apátlan-anyátlan, rokonok nélküli gyerekeket neveltek.
