Nyilván, egy gyárnak nem lehet családfája, de a Zsolnay család élete annyira összekapcsolódik a róluk elnevezett manufaktúra történetével, hogy talán nem túlzás a címválasztás.
A pécsi porcelánkészítő műhely alapítása egy kereskedő, Zsolnay Miklós egyik befektetésének köszönhető. Ő vásárolt meg egy elhagyatott és romos téglavetőt, hogy abból fejlesszen egy kőedénygyárat. De ki is volt Zsolnay Miklós?
A Zsolnay család szombathelyi származású, Miklós felmenőit a 17. század közepéig ismerjük (bár ebben a családfában nem szerepeltetem őket). Zsolnay József, Miklós apja, aki mesterségére nézve szabó volt, házasodott be Pécsre az Edelmayer családba és vette el a korán megözvegyült Edelmayer Katalint 1796-ban. A házaspárnak hét gyermeke született, másodikként közülük Miklós. Zsolnay József élete azonban tragikusan ért véget, 1817. január 5-én felakasztva találtak rá a városon kívül.
Miklós kiváló üzleti érzékről tett tanúbizonyságot, ötven éves korára jelentős vagyont halmozott fel. Akkor bukkant a régi téglavető üzemre és látott benne üzleti lehetőséget. A polgárosodó Magyarországon piacot látott jó minőségű cserépedények gyártására és értékesítésére. Előtte azonban feleségül vette a győri születésű Ballay Teréziát, aki hét gyermeket szült neki. A családfában csak kettőjüket, a manufaktúra életében szerepet játszó Ignácot és Vilmost szerepeltetem.
A történetben fontos, hogy a könnyelműnek és álmodozónak mondott Ignác gazdásznak tanult, Vilmos pedig külföldi tanulmányai után apja unszolására kereskedő lett. Amikor Zsolnay Miklós megvásárolta az üzemet, Ignácot apja Lukafára küldte egy kőedénygyárba tanulni, majd később megvásárolta annak berendezéseit és Pécsre szállíttatta. Az üzem forgalma szépen nőtt, apja pedig 1854-ben Ignácra íratta annak tulajdonjogát, aki alig várta, hogy önállóan valósíthassa meg álmait. Ez olyannyira nem sikerült, hogy 1864-re már csak néhány emberrel dolgozott a piacait elvesztett üzemben. Egy évvel korábban már csak Vilmos kölcsöne mentette meg Ignácot a bukástól, 1864-ben pedig csak az, hogy Vilmos társult vele és tőkét tett a termelésbe. Ignácnak azonban nem sikerült előrelépni, így öccse 1865-ben egészen átvette tőle a tulajdonjogot.
Zsolnay Ignác az üzleti kudarc után kivándorolt Romániába, ahonnan sohasem tért haza (bár Vilmos többször hívta). Bukarestben halt meg 1900-ban.
Zsolnay Vilmos kiváló kereskedő és nagyszerű üzletember volt, mellette azonban a művészi hajlamai is erősek voltak, korábban festőművész akart lenni. Apja kívánságára 1853-ban vette át a családi üzletet és folytatta annak sikeres irányítását. Jelentős vagyon felett rendelkezett, aminek aztán jelentősége lett az Ignác által csőd közeli helyzetbe hozott gyár, a későbbi porcelánmanufaktúra életében. 1853-ban vette el feleségül Bell Teréziát, akitől három gyereke született.
Mint már említettem, Vilmos 1865-ben vette át végleg az edénygyárat és fejlesztette manufaktúrává. Az ő találmánya volt a porcelánfajansz és a pirogránit, de közreműködött a lüszteres máz (eozin) technológiájának kidolgozásában is.
A manufaktúra az 1870-es évektől kezdve egyre hangosabb sikereket ért el a nemzetközi piacokon és kiállításokon. 1878-ban a párizsi világkiállításon elnyerte a nagydíjat és Vilmos megkapta a Francia Becsületrendet. A kor építészei szívesen alkalmazták épületkerámiáit épületeiken, a magyar szecessziós építészet és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra kölcsönösen erősítették egymást. A gyár szárnyalt, ő pedig birtokosa lett a Ferenc József-rendnek is és Pécs díszpolgáráva avatták. 1900. március 23-án hunyt el Pécsett.
A gyár irányítását fia, az abba korábban bevont Miklós vette át, miközben lányai, Terézia és Julianna a művészeti tevékenységben vettek részt.
Miklós már üzletembernek készült. A bécsi Technische Hochschuléban tanult, ahonnan 16 évesen tért vissza Pécsre és folyt bele a gyár mindennapi életébe. Szerepe elsősorban a gazdasági kérdésekben volt jelentős, a művészeti részletekbe már nem folyt bele. Hamarosan a gyár kereskedelmi vezetője lett, majd 1897-től mint önálló cégvezető dolgozott. Mindemellett bohém embernek számított, 1911-ben vette feleségül Budapesten Bónis Malvina színésznőt. A párnak nem születtek gyerekei. Miklós a gyár vezetése mellett rendkívül kiterjedt közéleti tevékenységet is folytatott.
Nővérei azonban nem üzleti vonalon, hanem a porcelánkészítés és festés terén játszottak szerepet a gyár életében. Terézia megtanult mintázni és vésni, valamint szenvedélyesen gyűjtötte a magyaros motívumokat. Ilyen irányú érdeklődése megjelent a gyár termékein is. 1881-ben feleségül ment Mattyasovszky Jakab geológushoz. Élete utolsó 20 évében megírta a gyár történetét, azt azonban csak lánya fejezte be. A Mattyasovszky-Zsolnay házaspárnak öt gyermeke született.
Julianna szerepe kevésbé volt meghatározó a gyár életében. Bár a nevéhez fűződik a perzsa, indiai és lótuszmotívum, ő függetlenítette magát a gyártól és festőművész lett. 1888-ban feleségül ment Sikorski Tádé építészhez, akinek fontos szerepe volt a gyár épületdíszítő motívumainak fejlesztésében, de ő tervezte a Zsolnay-mauzóleumot is. A párnak hat gyereke született.
Miklósnak szembe kellett néznie azzal, hogy nincsenek leszármazottai, de a gyár irányítását mindenképpen a családban akarta tartani. Fontos döntést hozott hát, nővérei gyermekeit 1910-ben örökbe fogadta, így azok valamennyien kettős nevet kaptak, így lett belőlük Mattyasovszky-Zsolnai és Sikorski-Zsolnay. A tizenegy örökbe fogadott gyerek közül a gyár későbbi irányításában csak hárman, Mattyasovszky-Zsolnay Tibor és Zsolt, valamint Sikorski-Zsolnay Miklós (a most publikált családfában csak ők szerepelnek) vettek részt, Miklós 1922-es halála után ők irányították a gyárat.
Az I. világháború után megvalósították a gyár villamosítását, majd befejezték a porcelánfajansz gyártását és bevezették a porcelán gyártását, valamint megkezdték a porcelán étkezési edények készítését. A ’29-es világválság a termelést a felére vetette vissza, de a 30-as évek közepére visszanyerték versenyképességüket, hogy aztán a II. világháború újra gondokat okozzon. A termelés egy időre meg is szűnt, a pesti gyárat bombatalálat érte. A működés újbóli elindulása és a talpra állás után a gyárat 1948-ban végül államosították.
Az államosítás véget vetett a Zsolnay család és a gyár szoros együttélésének. De a család történetét és a gyár általuk történt világhírűvé tételét eltörölni nem tudta.
A Zsolnay családfa
