A köztudatban úgy él, hogy Kemenesalján az evangélikus felekezeti anyakönyvezés a nemesdömölki artikuláris helyen kezdődött 1732 körül. Ez azonban nincs így, sőt a rendelkezésre álló adatok szomorú adatvesztést is valószínűsítenek.
1732 után Kemenesalján minden megváltozott, ami az evangélikus vallásgyakorlatot illeti. Ugyan az 1681. évi soproni országszággyűlés két törvénycikke (a XXV. és a XXVI. – lásd artikuláris törvénycikkek) szigorú keretek közé szorította volna a protestáns felekezeteket a Habsburg-ház uralta országrészben – egyebek között elvették volna a templomokat és iskolákat és vármegyénként két helyre korlátozta volna a vallásgyakorlatot –, de a kemenesaljai evangélikusok sokáig ellenálltak és virágzó egyházi életet tartottak fenn.
A fordulat az 1731-es Carolina resolutio után következett. A török háborúk és a kuruc felkelések után az uralkodóház helyzete megerősödött és így nekiláthattak az ellenreformáció végrehajtásához. Kemenesalján 1732-ben vették el az evangélikus templomokat és iskolákat, így az evangélikus vallásgyakorlat ezután ötven évig a nemesdömölki artikuláris helyre korlátozódott. Az ottani anyakönyvezés is ekkor kezdődött.
De vajon mi volt azelőtt? A celldömölki keresztelési anyakönyekkel együtt őriznek négy korábbi anyakönyvet. Ezeket Záborszky István lelkész mentette meg úgy, hogy amikor az egyik helyről a másikra űzték, magával vitte őket (itt olvasható az erről szóló írás). Volt tehát anyakönyvezés Kemenesalján 1732 előtt is, ez a négy anyakönv rá a bizonyíték. De vajon a többi gyülekezetben nem vezettek anyakönyveket? 1725-ben a mai Kemenesalja területén 26 evangélikus gyülekezet működött, hét év múlva egyetlen egy. Vélhetően sok helyen vezették legalább a keresztelési anyakönyveket, ezek azonban az 1732 nyarán végrehajtott templomfoglalások során eltűntek.
Hogy jobban megértsük az 1732 utáni ötven év gyakorlatát, rögzítsük, milyen korlátozásokat tartalmaztak az artikuláris törvénycikkek! A protestánsok vármegyénként két helyen tarthattak templomot és iskolát (Vas vármegyében Nemescsóban és Nemesdömölkön). Az evangélikus lelkészek csak az artikuláris helyeken szolgálhattak, ami a kereszteléseket és esketéseket, illetve a hitoktatást jelentette. Azok a hívek, akik nem az artikuláris helyen laktak, elmehettek tehát oda gyerekeiket megkereszteltetni, valamint házasságot kötni. Ha azonban egy evangélikus az artikuláris helyen kívül halt meg, csak a helyben illetékes katolikus paphoz fordulhatott a temetés ügyében.
Következésképpen a családfakutató a kereszteléseket és esketéseket a celldömölki anyakönyvekben keresheti, de a temetési bejegyzéseket mindig annak a plébániának az anyakönyvében, amelyik a halott lakóhelyén illetékes volt. De ez sem volt kizárólagos, több ok miatt is.
Gyakran fordult elő, hogy az evangélikus szülők a helyi katolikus plébánossal kereszteltették a gyerekeiket, vagy a fiatalok katolikus szertartás szerint házasodtak. Ennek lehetett oka az artikuláris helytől való nagy távolság és/vagy a téli zord időjárás, esetleg a gyakori járványok. Ilyenkor a szabályok szerint a plébános az anyakönyvben jelezte, hogy evangélikusokról van szó.
A dömölki anyakönyvet kutatva az tűnik fel, hogy szinte az egész térségből odajártak a hívek, de feltűnően alacsony a tájegység déli részéről érkezettek száma. Ennek biztosan nem a távolság az oka, hiszen Kissomlyó, Borgáta vagy Duka nem volt messzebb Nemesdömölktől, mint például Gérce, vagy Hőgyész. Valamiért a Kis-Somlyó hegy környékén élők mégis a hetyei katolikus plébánosok szolgálatát vették túlnyomórészt igénybe. Az okot csak találgatni lehet. Az ötven éves elnyomatás vége felé javult a Dömölkre járók aránya, de a jelenség fennmaradt.
Az újabb radikális változás II. József Türelmi rendelete után indult el és terjedt robbanásszerűen. Az 1781-ben kiadott rendelet engedélyezte a protestánsoknak templomok építését ott, ahol legalább száz család ezt meg tudta tenni, de a templom ajtaja nem nézhetett az utcára és tornya sem lehetett. 1783-ban robbanásszerűen kezdődtek el a templom- és iskolaépítések, illetve kialakultak a máig meglevő anyagyülekezetek – ahol az anyakönyvezés folyt.
Nemesdömölk központi szerepe megmaradt, a tájegység északi részének több települése 1783 után is odatartozott, de újjáalakultak és megerősödtek a vidéken olyan meghatározó gyülekezetek, mint például Nagysimonyi, Csönge, Vönöck, Kemenesmagasi, Boba és Kissomlyó, de kisvártatva Gérce is önálló lett.
Az újjáalakult gyülekezetek azonnal elindították anyakönyvezésüket. A családfakutatóknak az adatokat ezért ezután azoknak a gyülekezeteknek az anyakönyveiben kell keresniük, ahol a célszemélyek éltek, illetve tartoztak (a közeli gyülekezet fíliáiban éltek). Csak példaképpen: Kissomlyóhoz tartozik például Duka, Borgáta, Egyházashetye, Káld vagy Jánosháza, Gércéhez Vásárosmiske, Bobához Nemeskocs és Kemenespálfa. Ostffyasszonyfa, a valaha erős és nagy gyülekezet sokáig Csöngéhez tartozott, mára alig több,mint száz éve újra önálló, sőt ma már Csönge tartozik Ostffyasszonyfához. Hogy melyik település melyik anyagyülekezethez tartozik, azt az Evangélikus Névtárban (nevtar.evangelikus.hu) lehet megnézni, hiszen az elmúlt több,mint 240 évben a struktúra alig változott.
Sok helyen,több fórumon elmondtam, hogy a kemenesaljai evangélikus anyakönyvezés megértéséhez ismerni kell a vidék egyháztörténetét is. Ezzel az írással talán segítettem ebben.
