A családfakutatás legfontosabb forrásai az anyakönyvek – már ha vannak abból a korból, amit kutatunk. Az anyakönyvek megsemmisülhettek, elveszhettek, de hogy egy egyházközség anyakönyvei menekültként egy másik egyházközség anyakönyvei között rejtőzködjenek, mindenképpen szokatlan.
Magyarországon az egyházi anyakönyvezés a 17. században indult el, egyházanként és vidékenként eltérő időben. Kemenesalján az artikuláris korban (amikor a protestánsokat a Habsburgok uralta országrészben vármegyénként két-két településre szorították) kezdődött. Legalábbis a közhiedelem szerint. Vas vármegye nyugati felének artikuláris helye Nemescsó volt, míg a keleti résznek, Kemenesaljának, Nemesdömölköt jelölték ki, ahol akkoriban még templom sem volt.
Nemesdömölkön a keresztelési anyakönyvek vezetése 1732-ben indult el. Az első keresztelési bejegyzés 1732. június 6-i, a simonyi Bokányi Ádám Katalin nevű lánya volt tehát az első anyakönyvezett keresztelt. Ezelőtt azonban közel 200 oldalnyi keresztelési bejegyzést találunk!
Az anyakönyv egy szokatlan bejegyzéssel indul, ami szerint Záborszky János lelkész egyik helyről a másikra üldöztetve négy evangélikus gyülekezet (Kenyeri, Simonyi, Magasi és Nagyalásony) anyakönyveit megmentette. De még ez sem igaz, hiszen több anyakönyvet találunk itt. A következő oldalakon ezek az anyakönyvek szerepelnek.
A sorban az első inkább tűnik személyes feljegyzések sorozatának. Az 1699-ben induló bejegyzések között a második 1700. december 2-i dátummal a lelkész István fia születéséről és megkereszteléséről szól – Nemesládonyban (ma Tompaládony része). Záborszky akkor nemesládonyi lelkész volt. Ugyanebben a könyvben a vége felé már vönöcki bejegyzések is vannak, hiszen a lelkész 1702-től ott szolgált.
A következő Kenyerinek és annak fíliájának, Kecskédnek az anyakönyve 1704-től, hat oldalon.
Ezt nemescsói keresztelési bejegyzések pár évnyi sorozata követi 1710-től 1713. márciusáig, akkorra Vönöckről az ottani artikuláris helyre került magyar lelkésznek. A „magyar lelkész” titulus azért fontos, mert a nemescsói artikuláris helyen magyarul, németül, horvátul és vendül is szolgáltak, de itt működtek a kőszegi elüldözött lelkészek is. Vélhetően ez a magyarázata annak is, hogy az anyakönyvben szereplő nevek magyar családnevek. Nemescsóban is van egyébként 1710-től kezdődő keresztelési anyakönyv, de a kettő nem ugyanaz.
A nemescsói után következik az ős-Simonyi keresztelési anyakönyv 1714-től. Ebben szerepelnek az alsó- és felső-mesteri, valamint a tokorcsi hívekkel kapcsolatos bejegyzések is, mint Simonyi fíliáié. A ma Nagysimonyi néven ismert település az 1732-es templomfoglalások előtti időszak egyik jelentős kemenesaljai gyülekezete volt. A dömölki anyakönyvben rejtőzködő ős keresztelési anyakönyv 1714-től 1727-ig tart (akkor került Záborszky Simonyiból magasiba), amikor meglepő módon, egy oldalon belül az anyakönyv egyszerre csak a nemesmagasi gyülekezet és a pórmagasi fília bejegyzéseire vált át.
Aztán újabb váltás, újra egy oldalon belül, az anyakönyv 1735-ben alásonyivá lesz. De a váltás előtt 1732-től 1735-ig nincs bejegyzés. Záborszky pályáján is ebben az időben van egy törés, Magasiban 1732-ben fosztják meg hivatalától (akkor foglalták el a templomot a katolikusok katonai erővel), Alásonyban pedig (ami már Veszprém vármegye, így nem vonatkoztak rá az artikuláris törvénycikkek) 1735-ben indul szolgálata. Az alásonyi anyakönyv 1737-ben zárul, Záborszky János pedig 1738 megtér Teremtőjéhez. Hogy az általa megőrzött anyakönyvek hogyan pihentek meg végül Nemesdömölkön, arra sajnos nincs magyarázat.
Záborszky mentett anyakönyvei több dologra hívják fel a figyelmet. Az erőszakos ellenreformáció néhány éven belül lerombolta a Kemenesalján a 16.század óta működő történelmi evangélikus egyházmegyét. Pedig Pacher Donát, a pórdömölki ferences apátság történetírója szerint a török hódoltság végére (1683) Kemenesalján nem voltak katolikus papok, hívek, csak evangélikusok. 1733 végére pedig már csak a nemesdömölki artikuláris helyen működhetett evangélikus lelkész.
Adódik egy másik következtetés is. Ha már a 18. század első éveiből vannak mentett evangélikus anyakönyvek, hová lettek a többi elfoglalt gyülekezet anyakönyvei? Mert nem gondolom, hogy olyan, a 18. század elején jelentős gyülekezetek, mint Vadászülés (Boba és Nemeskocs között félúton volt település), Gérce vagy Kissomlyó ne vezették volna sajátjukat, noha kisebb helyeken már folyt az anyakönyvezés. Sajnos félő, hogy ezek eltűntek az ellenreformáció viharában és többé nem akadunk nyomukra.
